A mai nap legfontosabb adata a második negyedévre vonatkozó amerikai GDP volt. Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium által kiadott statisztika szerint az Egyesült Államok bruttó hazai összterméke a 2010. áprilistól júniusig tartó periódusban 2,4%-kal nőtt a megelőző negyedév 3,7%-os dinamikájával szemben. (Az évesített adat azt mutatja meg, hogyha a mért ütemben alakulna a GDP a következő három negyedévben is, akkor milyen lenne az éves szintű GDP változása.)
Külön ki kell emelni - mondták az Equilor elemzői -, hogy a Minisztérium jelentősen fölfelé korrigálta az előző negyedévi tényadatot. E szerint nem 2,7%-os, hanem 3,7%-os volt a növekedés mértéke a 2010. január-márciusi időszakban évesítetten. Mindez azért negatív inkább, mert ennek fényében a 2,4%-os adat komoly visszaesést jelez már a negyedévek között. A mai adatok fényében újfent megerősítést nyert az az utóbbi időben elterjedő vélemény, hogy a világ legnagyobb gazdasága esetében még hosszú ideig nem beszélhetünk fenntartható, a lakossági fogyasztás által vezérelt növekedési pályáról. A mai adat még limitált adatbázis alapján tükrözi a gazdasági aktivitás alakulását, a második és a harmadik felülvizsgálat során még mind pozitív, mind negatív értelemben további meglepetések sem kizártak - tették hozzá az Equilor elemzői.
A dollár az adatközlést követően először kissé gyengült, majd erősödésnek indult az euróval szemben. Fél négykor fél százalékos mínuszban, 1,3-on állt az EUR/USD kurzusa.
A hazai deviza délelőtt rövid idő leforgása alatt 2 forintot gyengült az euróval és a dollárral szemben is...
Folytatás itt