Névnap: Mária 


Hirdetés

Linkek

BÉT forgalom

BÉT forgalom
Forrás: eco.hu

Hirdetés

Életszínvonalban nem tudunk közelebb kerülni az EU-s átlaghoz (2010. július 30. 9 óra 51 perc)





eu2002 óta mindössze egy százalékkal került közelebb az európai uniós átlaghoz az életszínvonalat is mutató, a vásárlóerő paritáson mért egy főre jutó magyar GDP. Ezzel bőven a leggyengébben teljesítő régiós ország vagyunk, az észtek tizenkét, a szlovákok tizennyolc százalékponttal kerültek közelebb az uniós átlaghoz.


Nyolc évvel ezelőtt, 2002-ben a magyar életszínvonal az uniós átlag 62 százalékán állt. Egyszerűsítve így fogalmazhatjuk meg azt, hogy az uniós átlag 62 százalékát tette ki a vásárlóerőparitáson mért egy főre jutó GDP. Ma, 2010-ben a mutatót még nem ismerjük, hiszen azt az év elteltével számolják ki, de gyaníthatóan egy tapodtat sem mozdulunk 2009-hez képest. Akor a mutató 63 százalékon állt.

Az elmúlt nyolc évben tehát lényegében egy jottányit sem közeledtünk a az uniós életszínvonalhoz, és az sem vigasztaló, hogy 2008-ban jártunk már 64 százalékon is. (Hogy az összehasonlítás reális legyen, végig a mai, 27 tagú EU-val számoltunk, vagyis már a 2002-es átlagban is benne van a 2004-ben csatlakozott tíz és az azóta bekerült két ország.)

Az életszínvonal alakulása közép-kelet Európában



A 2002-es helyzetünk, a 62 százalékos átlag akkor kedvező volt. Ekkor a régióban a legtöbb versenytársunk mögöttünk volt, Csehország és Szlovénia után a harmadik legjobban teljesítő országnak számítottunk ebben a tekintetben. Azóta kivétel nélkül mindenkihez képest romlott a helyzetünk, Szlovákia köröket vert ránk, és Észtország is utólért minket.

Az okokról hosszasan lehetne beszélni, de most csak az eredményre fókuszálunk. Magyarország lényegében stagnált az elmúlt nyolc évben az uniós életszínvonalhoz való felzárkózásban, az alábbi ábra mutatja, melyik ország hány százalékpontot hozott a "nyugaton", pontosabban a keletet is tartalmazó átlagon.

Ki hány százalékot hozott az EU-n nyolc év alatt



A növekedési ütem nem abszurd, nem elérhetetlen. Az első ábrán világosan látszik, hogy Magyarország 2000-től 2002-ig a régiós országokkal összhangban közelített a száz százalékot jelentő EU-s átlaghoz, 55 százalékról jutottunk két év alatt 62 százalékra. Tény, hogy alacsonyabb bázisról könnyebb a növekedés, ennek is köszönhető, hogy az elmúlt években Szlovákia és Észtország növekedése a legszembetűnőbb. Mindkét ország alacsony értékről indulva előzött meg minket az utóbbi években, bár Észtország a válság hatására visszaesett a szintünkre.

A második ábra ezt a bázishatást nem veszi figyelembe. Nem nézzük, ki milyen életszínvonalon állt 2002-ben, csak azt, hogyan teljesített azóta, melyik ország hány százalékkal lépett közelebb az átlaghoz. Az elmúlt nyolc évben nyújtott gyenge szereplésünk így még látványosabb, és a bázishatásra való hivatkozást is elfelejthetjük, ha megnézzük, hogy a nálunk jóval magasabbról induló Csehország is kilenc százalékot vert ránk az elmúlt években. Ijesztőbben fogalmazva tízszer annyit léptek közelebb az uniós átlaghoz, mint mi. A szlovákok szorzója 18 hozzánk képest.


( Forrás: Index.hu )

HozzászólásNyomtatásra alkalmas változatKüldje el a cikket ismerősének!A Tőzsdefórum mobiltelefonon is olvasható!


OK

Legfrissebb cikkek

2010. szeptember 7. Kedd
19:00: A piacok végzik el a Fed munkáját?
18:30: Nemzetközi kommunikációs ügynökség korábbi vezetője a B&P élén
18:00: Az év kiemelkedő trading eseménye: TraderBambu Tőzsdetanfolyam
17:19: Sikerrel kecsegtet az energiaszektor a buy and hold stratégia híveinek
17:00: Ismét a félelem az úr, 222 fölött a svájci frank
16:54: Napi összefoglaló: megint ütötték az OTP-t
16:20: A miniszterelnök szerint a kétharmados forradalom nem kímélte a tabukat
16:05: Ingyenes Adó-órák az egyszerűsített foglalkoztatás szabályairól
15:55: Esnek a bankpapírok: Gyenge volt a stresszteszt?
15:41: USA Piacnyitás: fél százalékos mínusszal kezdtek a tengerentúlon
15:05: Megtartotta első évértékelő beszédét az Európai Bizottság elnöke

14:50: Emelkedett az elbocsátást tervező cégek száma
14:35: Kiaknázatlan lehetőségek: bürokrácia hátráltatja az Iskolatej Programot
14:20: Beindult a nagyüzem az Európai Parlamentben
14:05: Nagyot szólhat a CIG: kisbefektetők a magyar biztosító fókuszában
13:50: Alternatív: természetvédők értelmezték a MOL Fenntarthatósági Jelentését
13:35: Hét darabba vágott királyfi: az első 100 napot értékeli Orbán Viktor
13:20: Dinamikus kezelésű alapok: részvények csökkentett árfolyamkockázattal
13:05: Csökkentek a német ipari megrendelések
12:08: Nemzetközi vállalati hírek: megemelt Nokia-célár a Morgan Stanley-től
12:06: Nyersanyagok: három heti csúcson a búzta
12:04: Szezonális hatások miatt romlott a külkermérleg
12:02: Átadták az Üllő Airport logisztikai központ újabb ütemét
12:01: Félidőben: megtört az OTP lendülete
11:28: Egyedülálló létesítményt épít a Scania
11:25: Alulteljesít a forint a régióban (Commerzbank)
11:22: Túlzottnak tartjuk az iskolakezdés költségeit
10:51: Kihirdették a Born in '89 esszépályázat nyerteseit
10:50: Sportcipő-újrahasznosítási program a Triatlon vb alatt
10:48: Mio: új autós dokkoló iPod touch és iPhone készülékekhez
10:47: Tesco: 25 millió PET-palackot és aludobozt gyűjtöttek a vásárlók
10:34: Mai várható: német makroadat mozgathatja az eurót
10:22: Pozitív erők mozgatják az árutőzsdét (Saxo Bank)
09:56: Érkeznek a bérlők az IP West új épületeibe
09:40: Becsengettek a K&H-nál is
09:32: Júliusig 847 milliárd forint volt a külkereskedelmi aktívum
09:15: Piaci körkép: öt nap után gyengült Ázsia
08:54: Kispapírok csak erős idegzetűeknek! (QUAESTOR)
08:49: Brüsszel perre készül Simor András fizetése miatt
08:29: Kevesebbet tud megtakarítani a magyar lakosság
08:02: Karrierexpót rendez a kormány


2010. szeptember 6. Hétfő
18:00: Tennis Classics: idén is sztárparádé Budapesten
17:27: Csendes napon gyengült a forint
16:49: Technikai jellegű lesz az Őrmester Zrt. tőzsdére lépése
16:47: Napi összefoglaló: 5000 forint fölött zárt az OTP
16:13: Heti várható: kevés makroadat, de izgalmas kereskedés
16:08: Átadták a BME Q1 épületét
15:39: Olcsón megúszta a Google
15:33: Előkészítés alatt a világ legnagyobb légitársasága
15:14: A Generali a budapesti triatlon vb biztosítója
14:53: Urbán László: Szükség van az IMF-megállapodásra
14:41: Az Aloha Informatika az Office Gardent választotta
14:28: Az MNB a monetáris politikai eszköztár elemeinek átalakításáról döntött
13:47: Tíz év a magyarok autóinak átlagéletkora
13:27: Jelentős kockázat árazódott ki a PannErgyből
13:10: Az Invitel is támogatja a triatlon világbajnokságot
12:05: Félidőben: tovább halad felfelé a BUX
11:59: Nemzetközi vállalati hírek: elnököt keres a Vodafone
11:37: Sikeres volt a Chello-Babanet együttműködés
11:35: Megkezdik a Nabucco gázvezeték előzetes értékelését
11:11: Nyersanyagok: esésnek indult az olajár
10:55: Visszaesett a Sentix index
10:44: Haladó kereskedési stratégiák 3.: A BambuCharts néhány eszköze
10:32: Mai várható: Amerika ünnepel, zavartalan kereskedés
10:31: Idén több cég ment tönkre, mint 2008-ban összesen
10:28: Nem várható mozgás a devizapiacon (Commerzbank)
09:58: Orbán Viktor: öt feladat áll a jobboldal előtt
09:51: Városüzemeltetés válság idején - FM Találkozó 2010
09:25: Piaci körkép: Szép pluszok Ázsiában
09:07: Miért olcsó a magyar föld?
08:49: Ma is kitarthat a pénteki lendület

08:45: PannErgy: minden várakozást felülmúl a miskolci vízhozam
08:40: Száz millió dollárért eladják a Versailles kastélyt
08:15: Új vezető a Colliers Internationalnél
08:03: Tengerentúlról: nagy hajrával remek hetet zárt New York

2010. szeptember 3. Péntek
19:00: Minden fronton kialakult a szélsőségesen pesszimista hangulat
17:09: MOL: mélyítik a Shaikan-3 kutat
17:02: Napi összefoglaló: stagnált a BUX, ralizott az RFV
17:00: Elég volt egy hír, és máris 216 forintra gyengült ma a svájci frank
16:30: Január elsején debütál az uniós pénzügyi felügyelet
16:15: A legnagyobb éves szintű gazdasági növekedés várható Németországban
16:00: Optimista hangulatban a piac az amerikai munkaerőpiaci adatok után
15:45: High-tech vállalkozásé a leginnovatívabb magyar fejlesztés
15:33: USA Piacnyitás: egy százalékos plusszal kezdett Amerika
14:55: Emelkedő gabonaárak: Küszöbön az élelmiszer-válság?
14:40: Paksi ingatlanpiaci körkép: az atomvárosra nem hat a válság
14:25: A kkv-k és az állampolgárok az EU belső piaci reformjának fókuszában
14:10: Matolcsy-beszéd: érdekes fordulat és kincstári pesszimizmus
14:08: Háromtól újra lehet kereskedni az RFV-vel
13:55: 15-20 százalékkal feljebb érdemes lehet kiszórni az OTP-t
13:34: A felfüggesztés oka: megnyerte a zilahi pályázatot az RFV
13:25: Titkos fizetések: nem magyar sajátosság

Tegyük fel a Google-ra

Profession.hu állások


További állások Profession.hu

Naptár

havi költségvetési mérleg grafikon
aktuális: -176.4mrd (2010.), min: -237,2mrd (2008.), max: 45,7mrd (2008.)


 
 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.