Névnap: Boglárka 

Hirdetés

Linkek

BÉT forgalom

BÉT forgalom
Forrás: eco.hu

Hirdetés

Megkezdődött a Fiatal Vállalkozók Hete (2009. november 16. 11 óra 9 perc)





euMegkezdődött az idei Fiatal Vállalkozók Hete, melyet a brit nagykövet, Greg Dorey nyitott meg. Az egy hétig tartó ingyenes rendezvénysorozat Budapesten kívül szinte az ország összes nagyvárosában megrendezésre kerül. A szervezők célja, hogy a színes programokkal és kreatív versenyekkel vonzóvá tegyék a vállalkozói létet a fiatalok számára. A fiatalok megismerhetik a vállalkozás indítás és működtetés fortélyait, az esti kulturális programokon pedig akár fontos üzleti kapcsolatokra és partnerekre is szert tehetnek. Az eseménysorozaton számos elismert cégvezető, vállalkozó és szakember tart előadást. A Fiatal Vállalkozók Hetének fővédnöke Varga István gazdasági miniszter.


2009. november 16-án délelőtt a Brit Nagykövetségen a brit nagykövet, Greg Dorey nyitotta meg az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Fiatal Vállalkozók Hetét. A Global Entrepreneurship Week az Egyesült Államokban és Angliában már évek óta nagy hagyományokkal rendelkezik. A tavalyi évben Gordon Brown, akkori brit miniszterelnök felhívására közel 80 ország mellett Magyarország is csatlakozott a mozgalomhoz, melynek célja, hogy népszerűsítse a vállalkozói szellemiséget.

A magyarországi szervezők - a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) és az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ - célja, hogy a tavalyinál még színesebb, még tartalmasabb programokat kínáljanak a fiataloknak. Budapesten 11 rendezvény, versenyek és további programok várják a fiatalokat, de számos vidéki nagyvárosban (Pécs, Szeged, Győr, Miskolc, Székesfehérvár, Nyíregyháza) is lesznek színvonalas események. A szervezők mindemellett pedig megpróbálják bevonni a hátrányos helyzetű fiatalokat is, hogy a későbbiekben minél sikeresebben be tudjanak illeszkedni az üzleti életbe.

Az idei mozgalom középpontjában a vállalkozói identitás felkeltése és a vállalkozói szellem erősítése áll, összhangban az Európai Unió kreativitás és innováció évével. A hét első eseményén, a FIVOSZ Best Practice napján, sikeres magyar vállalkozók számolnak be a sikerhez vezető út nehézségeiről, tanulságairól és kulisszatitkairól. A további tematikus napok keretében szó lesz többek között az innovációról, az innovatív gondolkodás fontosságáról, az üzleti etikettről és protokollról és a vállalkozás létrehozásának fontosabb állomásairól. A szervezők a fiatal felnőttek és felsőoktatásban tanulók mellett a középiskolásokat is interaktív előadásokkal és tréningekkel várják a rendezvénysorozat keretében. A tematikus napokat esti társasági események zárják, ahol az igényes szórakozás mellett lehetőség nyílik üzleti kapcsolatok építésére is.

Kiemelt jelentőséggel bír az ITD Hungary-vel közösen szervezett Kárpát-medencei Fiatal Vállalkozók Találkozója, ahol lehetősége nyílik a közép-európai fiatal vállalkozóknak, hogy neves szakértők előadásaiból megismerjék a környező országok gazdasági lehetőségeit, illetve találkozzanak egymással és megalapozzák
a jövőbeli együttműködésüket.

Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke a Fiatal Vállalkozók Hetének megnyitója kapcsán elmondta: "A Best Practice, az Innováció, a Protokoll és a Középiskolások Napja mellett idén egy nemzetközi nap is helyet kapott a programban. Pénteken, a Kárpát-medencei Fiatal Vállalkozók Találkozójára a közép-kelet-európai országokból számos fiatalt várunk. Az érdekes előadások mellett a hazai és európai fiatal vállalkozók lehetőséget kapnak szakmai, üzleti és baráti kapcsolataik bővítésére, újabb gyümölcsöző együttműködések kialakítására."

A Fiatal Vállalkozók Hetének budapesti programjai:

November 16., hétfő: Best Practice Nap
o Időpont: 13.00 - 17.00
o Helyszín: IBS (Budapest, II. kerület, Tárogató u. 2-4.)

November 17., kedd: Az innováció napja
o Időpont: 13.00-17.00
o Helyszín: Loffice (Budapest, VI. kerület, Paulay Ede u. 55.)

November 18-19., szerda, csütörtök: JCI Vállalkozói Akadémia
o Időpont: 09.00 - 16.00
o Helyszín: Mercure Hotel Korona (Budapest, V. kerület, Kecskeméti u. 14.)

November 19., csütörtök: Protokoll Napja
o Időpont: 13.00-17.00
o Helyszín: Mercure Hotel Korona (Budapest, V. kerület, Kecskeméti u. 14.)

November 19., csütörtök: Középiskolások Napja
o Időpont: 10.00-16.30
o Helyszín: Nemzetközi Üzleti Iskola (Budapest, II. kerület, Tárogató u. 2-4.)

November 20., péntek: Kárpát-medencei Fiatal Vállalkozók Találkozója
o Időpont: 10.00 - 17.00 és este 19.00 vacsora
o Helyszín: Hotel Hélia (Budapest, XIII. kerület, Kárpát u. 62-64.)

November 21., szombat: Innováció a vállalati gyakorlatban c. tudományos ülés
o Időpont: 10.00 - 13.00 óráig
o Helyszín: Wekerle Sándor Üzleti Főiskola (Budapest, VIII. kerület, Jázmin u. 10. 1.sz. előadó)


( Forrás: Munkatársunktól )

HozzászólásNyomtatásra alkalmas változatKüldje el a cikket ismerősének!A Tőzsdefórum mobiltelefonon is olvasható!


OK

Legfrissebb cikkek

2010. július 30. Péntek
19:00: Kiválasztani és megerősíteni
17:04: A várt szerint bővült a kanadai gazdaság májusban
17:03: Nyomda: sok a bizonytalanság, de komoly potenciált ígér az akvizíció
17:00: 215-ös frank és 290-es euró várható
16:56: Napi összefoglaló: a BUX volt a leggyengébb index Európában
16:28: Vártnál kedvezőbb chicagói BMI és fogyasztói bizalmi index
16:20: Elsöprő győzelmet arathat ősszel Tarlós
16:00: Mi számít kkv-nak? - A nagyvállalatok zsebelhetik be az uniós forrásokat
15:50: OTP: sikeres kötvényjegyzések
15:41: Kereskedési jogot szerzett az FHB
15:24: USA Piacnyitás: az eladói oldalt erősitheti a GDP-adat

15:10: Jelentősen lassult az amerikai gazdasági növekedés (Equilor)
15:05: Elmaradt a várttól az amerikai növekedés
14:50: Rossz idők járnak az ingatlanközvetítőkre
14:30: Már több mint 500 millióan vagyunk az EU-ban
14:05: Bevásárolt az Állami Nyomda Romániában
14:00: Áldatlan állapotok Görögországban
13:40: Évtizedes visszaesés a lakáspiacon
13:25: A chipek és a tévék növelték a Samsung profitját
13:20: Nagyot esett az EDF profitja
13:15: Az IMF is stresszelt
13:10: Túlszárnyalta a várakozásokat a Michelin profitja
13:05: Appeninn: átalakult a WBO Ingatlanhasznosító Kft.
12:15: Bizonytalan az arany jövője
12:14: Félidőben: eséssel zárul a hét a BÉT-en
12:03: Akár 215 forintig is erősödhet a svájci frank (Buda-Cash)
11:39: Stagnált a munkanélküliség, várt szerint bővült az infláció az eurozóná
11:15: Szűk sávban mozoghat a forint (Commerzbank)
11:11: Szép számokat várhatunk a két hazai gyógyszercégtől (Raiffeisen)
10:59: Zuhannak a lakésépítések
10:50: Májusban is jelentős aktívumot mutat a külkereskedelmi mérleg
10:38: A MinDig TV kínálatában a NeoFM
10:22: Nemzetközi vállalati hírek: visszaesett az Erste Bank profitja
10:20: Mai várható: a GDP-adatra figyel Amerika
09:59: A MOL hozhatja a legjobb üzemi eredményt a hazai cégek közül
09:51: Életszínvonalban nem tudunk közelebb kerülni az EU-s átlaghoz
09:27: Piaci körkép: Ázsia hat nap után esett újra
09:18: Remek negyedévet zárt a UPS
08:55: Az OTP visszagyengülhet, a Richterben lehet erő (QUAESTOR)
08:49: Nagyratörő tervekkel készül a választásra az LMP
08:27: Románia: tüntetésekkel fenyeget az agrár ágazat

08:02: Tengerentúlról: túl erősnek bizonyultak az ellenállások

2010. július 29. Csütörtök
18:49: Csökkent a közbeszerzések értéke
18:07: Konzum: beolvadt az Ekogres
17:50: Tovább szaporodnak a bedőlt hitelek
17:34: Jó aukciós eredményre javult a forint
16:51: RFV: határidős tranzakció
16:49: Az AMD lepipálta az NVIDIA-t
16:41: Napi összefoglaló: minden blue chip pluszban zárt
16:35: Genesis: jöhet a Calypso nyilvános vételi ajánlata
16:11: Rába: a vártnál jobb negyedév (Concorde)
15:57: Közös vállalatot alapít a Henkel és a BASF Coatings
15:50: Magyar gyümölcsökre specializálódik a Tesco
15:32: USA Piacnyitás: felfelé nyit Amerika
15:09: Ingyenes olajleválasztó méretező szoftver a Leiertől
14:56: Lefújták a Red Bull Air Race-t
14:46: Felemás heti munkanélküliségi adatok Amerikából
14:16: A GrECo együttműködik a világ 6. legnagyobb biztosítási brókerével
13:55: Minden tizedik hitel problémás lehet Magyarországon
13:24: Újabb őssejtbankot vásárolt a Riverside
13:12: Krakkó alacsonypadlós villamosokat rendelt a Bombardiertől
13:07: A rövid kötvényeket igényli a piac
13:01: Phylaxia: az igazgatótanács döntése
13:00: Kedvező aukciós eredmények
12:09: Félidőben: zöldben a BUX, kicsik az élen
12:03: Kétéves csúcson az eurozóna gazdasági bizalmi indexe
12:01: Tíz éve a Formula 1-ben az Invitel
11:59: Nemzetközi vállalati hírek: visszaesett a Banco Santander profitja
11:47: Pozitív meglepetést okozott a Rába (Concorde)
11:33: OKSZ: a jog szerint kapják bérüket a pénztárosok
11:25: Nyersanyagok: magára talált az arany

11:18: Bővült a HTC menedzsmentje
11:15: A Hell hosszú távra tervezi a Forma-1-es részvételt
10:56: A mai aukción is múlik a forint sorsa (Commerzbank)
10:53: Mai várható: munkanélküliségi adatok jönnek Amerikából
10:38: Fontos lehet a megállapodás az IMF-fel
10:10: Piaci körkép: Ázsia kedvét szegte a Bézs Könyv
10:03: Feltörőben az ásványvízpiac! Kelendőek lehetnek a gyártók részvényei
09:30: Fundamenta: egyre többen élnek a lakáskassza előnyeivel
09:26: Utasbiztosítás: 20-szor jobb, de csak 2-szer olyan drága
09:20: RFV: bennfentes tranzakciók
09:03: A 100 legnagyobb magyar vállalat: a gazdasági válság felforgatta a rangs
09:00: Tovább emelkedtek az ipari árak
08:58: Kitörésre várva (QUAESTOR)
08:48: TakarékBank: 40 milliós adomány az árvízkárosultaknak
08:32: 131 milliós szerződések, közbeszerzés nélkül
08:04: Tengerentúlról: megtört a lendület a Wall Streeten

2010. július 28. Szerda
19:00: Mi várható a héten a devizapiacon?
18:16: TvNetWork: kiszállt az igazgatósági tag
18:13: TvNetWork: saját részvény tranzakció

Tegyük fel a Google-ra

Profession.hu állások


További állások Profession.hu

Naptár

havi költségvetési mérleg grafikon
aktuális: -91.9mrd (2009.), min: -237,2mrd (2008.), max: 45,7mrd (2008.)


 
 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.