Napi összefoglaló: a BUX volt a leggyengébb index Európában (2010. július 30. 16 óra 56 perc)
A tegnapi záróértéke közelében kezdte a napot az európai börzék nagy része, onnantól folyamatos lecsorgás következett, egészen a fél hármas amerikai GDP-adatig. A vártnál gyengébb számokat követően kissé megzuhantak az indexek, de a bánat nem tartott sokáig, a német DAX-index például közel egy százalékos mínuszból fél ötre fél százalékos pluszba emelkedett. A vezető amerikai indexek nyitásban egy százalék feletti esést könyvelhettek el, a magyar piac zárásával egy időben azonban a veszteségek 0,2 százalék körülire mérséklődtek.
A magyar tőzsde azonban fekete bárány volt, a BUX volt Európa leggyengébben teljesítő börzéje, a vezető részvényindex 1,8 százalékos mínuszban, 22 265 ponton zárta a mai kereskedési napot. A kereskedés volumene alacsony volt, nem érte el a 14 milliárd forintot.
Az OTP 2,2 százalékkal 5235 forintra, a MOL 2,8 százalékkal 19 620 forintra esett.
A Richter kurzusa reggel a 45 600-as szintet is megközelítette, a nap végére azonban 44 500-ig, 1,2 százalékos mínuszba csúszott az árfolyam.
A Magyar Telekom jegyzése a kereskedés végén lejtőre került, a 675-ös záró 1,6 százalékkal alacsonyabb a tegnapinál.
Az FHB-Egis páros jól szerepelt, az 1180-as illetve 21 050-es záró 0,8 és 1,3 százalékos emelkedést jelent.
A Rába-RFV-KEG trió csökkenéssel zárta a hét utolsó napját: a gépgyártó 0,3 százalékkal 880 forintra, az RFV egy százalékkal 6100 forintra esett; a KEG ellenben szabadesésbe váltott a 141 forintos záróár 6 százalékkal alacsonyabb a tegnapinál.