Névnap: Zakariás 


Hirdetés

Linkek

BÉT forgalom

BÉT forgalom
Forrás: eco.hu

Hirdetés

Nyomda: sok a bizonytalanság, de komoly potenciált ígér az akvizíció (2010. július 30. 17 óra 3 perc)





Állami NyomdaJó hír az Állami Nyomda romániai akvizíciója, de még sok a bizonytalanság az ügylet körül - mondta Gabler Gergely (Erste), hozzátéve: az igazi előnyt a szinergiák lehetősége és a piacszerzés jelenti. A román cég bankok és közművek nagytömegű levelezésének nyomtatását és bonyolítását végzi, emellett Bukarestben nyomdával is rendelkezik. Miután az 5 legnagyobb romániai bank közül 3 az ügyfele, az Állami Nyomda bankkártya üzletága szempontjából is komoly piaci potenciált ígér az akvizíció.


A Tőzsdefórum annak kapcsán kérdezte az Erste elemzőjét, hogy az Állami Nyomda megvásárolta a GPV Mail Services S.R.L. 50 százalékát.

A hír jó, az első árfolyammozgás felfelé mutatott, de utána hamar visszakorrigált a papír, mert a pontos vételár csak a 2010-es év pénzügyi zárását követően kerül napvilágra, vagyis még sok a bizonytalanság az ügylet körül - mondta Gabler Gergely, hozzátéve: a menedzsment által az idei évre jelzett egyik akvizícióról van szó, amely részvényenként 29-43 forintos (összességében 1,5-2,2 millió eurós) vásárlást jelent, melynek megtérülése 6-7 év alatt várható (EV/EBITDA: 6-7).

Az igazi előnyt a szinergiák lehetősége és a piacszerzés jelenti - folytatta -, a román cégről ugyanis tudni kell, hogy bankok és közművek nagytömegű levelezésének nyomtatását és bonyolítását végzi, emellett Bukarestben nyomdával is rendelkezik, s miután az 5 legnagyobb romániai bank közül 3 az ügyfele, az Állami Nyomda bankkártya üzletága szempontjából is komoly piaci potenciált ígér az akvizíció.


( Forrás: Munkatársunktól )

HozzászólásNyomtatásra alkalmas változatKüldje el a cikket ismerősének!A Tőzsdefórum mobiltelefonon is olvasható!


OK

Legfrissebb cikkek

2010. szeptember 3. Péntek
19:00: Minden fronton kialakult a szélsőségesen pesszimista hangulat
17:09: MOL: mélyítik a Shaikan-3 kutat
17:02: Napi összefoglaló: stagnált a BUX, ralizott az RFV
17:00: Elég volt egy hír, és máris 216 forintra gyengült ma a svájci frank
16:30: Január elsején debütál az uniós pénzügyi felügyelet
16:15: A legnagyobb éves szintű gazdasági növekedés várható Németországban
16:00: Optimista hangulatban a piac az amerikai munkaerőpiaci adatok után
15:45: High-tech vállalkozásé a leginnovatívabb magyar fejlesztés
15:33: USA Piacnyitás: egy százalékos plusszal kezdett Amerika
14:55: Emelkedő gabonaárak: Küszöbön az élelmiszer-válság?
14:40: Paksi ingatlanpiaci körkép: az atomvárosra nem hat a válság

14:25: A kkv-k és az állampolgárok az EU belső piaci reformjának fókuszában
14:10: Matolcsy-beszéd: érdekes fordulat és kincstári pesszimizmus
14:08: Háromtól újra lehet kereskedni az RFV-vel
13:55: 15-20 százalékkal feljebb érdemes lehet kiszórni az OTP-t
13:34: A felfüggesztés oka: megnyerte a zilahi pályázatot az RFV
13:25: Titkos fizetések: nem magyar sajátosság
13:15: Pannon-Váltó: saját részvény tranzakció
13:12: Phylaxia: bejegyezték a Kelet Rádió cégjogi változásait
13:08: Richter: 5 százalék alatt a BlackRock
13:05: Magyar Telekom: nem várható árfolyamhatás a korrupciós vizsgálattól
12:02: Félidőben: enyhe mínuszban a blue chipek
11:41: Nemzetközi vállalat hírek: sokat fizetett a HP a 3Par-akvizícióért
11:14: Nyersanyagok: kivárás a ma délutáni amerikai adatok előtt
11:01: Új kereskedelmi igazgató az Euler Hermes Hitelbiztosítónál
10:41: Mai várható: 9,6 százalékra nő a munkanélküliségi ráta Amerikában
10:33: RFV:bejelentés miatt nap végéig felfüggesztve
10:27: Gyengült a frank, javíthat a forint (Commerzbank)
10:23: Téves számokon alapul az ÁSZ MTV-jelentése
09:58: Kiállítással egybekötött fórum a megújuló energiáról
09:47: Bombardier: hat villamos Stockholmba
09:42: Piaci körkép: újabb kis lépéssel haladt felfelé Ázsia
09:19: Bajba jutott hitelesek: még várni kell a mentőövre
08:59: A Sharp elkötelezett a Quattron technológia mellett
08:48: Az OTP 4700 forint körül megpihenhet (QUAESTOR)
08:20: MOL: bennfentes tranzakció
08:17: Egis: Öt százalék alá került a Capital Research
08:06: Tengerentúlról: tovább erősödött Amerika

2010. szeptember 2. Csütörtök
18:00: Hatékony volt az elveszett pónis reklám
17:36: Egyelőre 220 forint alatt a frank
16:54: Emelkedtek a lakáseladások és megrendelések

16:49: Egyre többen háborúznak az APEH-hel
16:43: Napi összefoglaló: gyenge napot zárt az OTP
15:55: Az ECB javította a növekedési kilátásokat
15:20: Második hete mérséklődött a heti munkanélküliek száma
15:18: USA Piacnyitás: folytathatja útját felfelé New York
14:59: A válság hosszú távú gondolkodásra tanít
14:28: Új turisztikai hírportál indul
14:27: A Cisco felvásárolja az ExtendMediát
14:16: Nemzetközi vállalati hírek: kedvező híreket jelentett be a Costco
14:13: Új elektromos jármű töltőt mutatott be a GE
14:09: Befejeződtek az árvízi telefonos adománygyűjtések
14:07: Díjat nyert az Electrolux új hűtője
13:56: Nem változott az eurozónában az irányadó ráta
13:54: Ameddig lehet, kivár a jegybank a kamatemeléssel
13:40: RFV-részvényeket vásárolt az ING nyugdíjpénztár
13:02: A Goodman építi a Nissin új raktárát Toruńban
12:19: Félidőben: nem bírta a magaslatot a BUX
12:13: Kedvező az európai növekedés szerkezete, várt szerinti PPI
11:44: Roxy Rádió: látványstúdió az Arena Plazában
11:30: Elindította első ingatlanalapját az Indotek-Invesments
11:27: Nyersanyagok: nagyot esett az arany
11:08: A Scania fejlesztési együttműködést ír alá a Porschéval
10:42: Ha nincs hálapénz, nincs megfelelő ellátás sem?
10:31: Iskolakezdési adománygyűjtés a Tescóban
10:28: A frank erősödik, de a forint most tartja magát (Commerzbank)
10:15: Mai várható: eurozónás GDP-adat és EKB-ülés a mai vezető hírek
09:58: A stressz szcenárióban már 242 forintos frank szerepelne
09:47: A Főgáz is csatlakozott a Díjnethez
09:35: OTSZ: alig romlott a hitelportfóliók minősége
09:23: Piaci körkép: Ázsia zöldbe öltözött

08:57: Kilenc ország csődjére van nagyobb esély
08:36: BUX: a lokális csúcs közelében jöhet egy megálló (QUAESTOR)
08:07: Augusztusban is csökkent a BÉT forgalma
08:01: Tengerentúlról: előjöttek a bikák New Yorkban

2010. szeptember 1. Szerda
19:00: Szigorította Romániával szemben támasztott követelményeit az IMF
18:01: Haladó kereskedési strat.2: Hogyan Kereskedjünk Mindig a Trend Irányában
17:00: Ma már nem drágult tovább a svájci frank
16:55: Javuló feldolgozóipari BMI, gyengébb építőipari adat Amerikából
16:51: Napi összefoglaló: erőteljes emelkedés és magas forgalom a parketten
16:45: Több mint 20%-kal növekedtek az online foglalások a British Airwaysnél
16:35: Újra a polcokon a Herz termékek
16:20: Nemzetközi vállalati hírek: csökkent aVivendi és a Bombardier profitja
16:05: HUFONIA: komoly előrelépés az új kamatláb mutató
15:50: Nemzetközi vállalati hírek: hasított a Toyota Japánban
15:38: USA Piacnyitás: számottevő emelkedéssel kezdtek a tengerentúlon
14:50: A hazai pálya előnye - Az Orbán-kormány protekcionizmusa
14:36: Hat hónap után negatív ADP adat jelent meg

Tegyük fel a Google-ra

Profession.hu állások


További állások Profession.hu

Naptár

havi költségvetési mérleg grafikon
aktuális: -176.4mrd (2010.), min: -237,2mrd (2008.), max: 45,7mrd (2008.)


 
 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.