Stagnált a munkanélküliség, várt szerint bővült az infláció az eurozóná (2010. július 30. 11 óra 39 perc)
A munkanélküliség az eurozónában sorozatban negyedszerre 10%-os értéket adott június hónapban, a gazdasági fellendülés a munkaerőpiaci körülményekre is lassú, pozitív hatással van. Az eredmény azonban még így is 12 éves rekordot jelent. Az Eurostat jelentéséből kiderül, a vizsgált hónapban 15,711 millió ember volt munka nélkül az eurozónában, ami 6 ezer fővel magasabb a májusi értéknél. A zóna legerősebb gazdaságának számító Németországban a munkanélküliség a májusihoz hasonló 7%-os értéket adott. Elemzők szerint a munkanélküliség továbbra is magas szinten marad az év hátralévő részében, a költségvetési szigorítások hatására, amelyet számos országban voltak kénytelenek bevezetni a kormányok.
Az Eurostat emellett az érintett 16 tagországra vonatkozó júliusi inflációs adatot is közzétette, amely az elemzői várakozásoknak megfelelően 1,7%-kal emelkedett éves szinten. Júniusban 1,4%-ot mértek. Részletes adatok még nem állnak rendelkezésre, de vélhetően az energia- és élelmiszerárak szezonális felfutása áll a háttérben. z Európai Központi Bank legfeljebb 2%-os fogyasztói-áremelkedést tart elfogadhatónak közép távon, egyelőre ez nincs veszélyben a döntéshozók szerint. A stagnáló adat következtében az Európai Központi Bank várhatóan 2011-ben is változatlanul 1%-os rekord alacsony szinten tartja az irányadó kamatráta értékét.
Az adatok megjelenése után az EURUSD kurzus 1,3041-ról 1,3050 fölé emelkedett, majd innen fordulva 1,30 felé vette az irányt.