Névnap: Zakariás 


Hirdetés

Hirdetés

Új jogszabályok az építőiparban: csökkent az alvállalkozók kockázata (2009. november 24. 8 óra 48 perc)





ÉpítőiparJobb helyzetbe hozzák az alvállalkozókat az építési szerződésekre vonatkozó október elejétől folyamatosan módosuló jogszabályok - állítja Dr. Nádasdy Zoltán, a Nörr&Társai Ügyvédi Iroda vezetője.


- Miért volt szükség a szabályok megváltoztatására?

- Közismert, hogy a körbetartozások és az elszámolással kapcsolatos viták nagyon gyakoriak az építőiparban Magyarországon. Ezért a "sor végén" álló alvállalkozók sokszor nem jutottak hozzá az elvégzett munkájuk ellenértékéhez. Mivel az érintett cégek nem szoktak elég tőkeerősek lenni, a tartozások nem csak működőképességüket, de akár fennmaradásukat is veszélyeztették. Az új szabályozás megkísérel tisztább viszonyokat teremteni a szerződést kötő felek között.

- Hogyan lehet e célokat a jogszabályok módosításával elérni?

- A szabályozás egyrészt meghatározza az építési és tervezési szerződések kötelező tartalmi elemeit, az írásbeliséget pedig kötelező formai érvényességi feltételként jelöli meg. A jogszabályban felsorolt elemek nélkül a szerződések nem tekinthetőek érvényesen létrejöttnek. Ezért javasolt az építőipari szereplők mindegyikének, hogy az eddig alkalmazott mintákat felülvizsgálja.

Az új szabályok az alvállalkozók védelmében előírják, hogy a részükre történő díjfizetés határideje nem térhet el a fejlesztő (megrendelő) által a fővállalkozó részére való díjfizetésétől és hogy a díj fővállalkozó számlájára mindaddig nem utalható át, ameddig az maradéktalanul ki nem fizette az alvállalkozóknak járó kötelezettségeit.

Kiemelhető még, hogy a vállalkozói illetve alvállalkozó teljesítéseket nem a fejlesztőnek illetve fővállalkozónak, hanem - jogszabályban meghatározott esetekben (például 1,4 milliárd forintnál nagyobb értékű építkezések, vagy közbeszerzés esetén) - semleges műszaki ellenőrnek (fővállalkozóknál alvállalkozókkal szemben minden esetben felelős műszaki vezetőnek) szakmai alapon igazolnia kell. Ennek azért kiemelkedően fontos a jelentősége, mert a díjfizetések a teljesítésigazolásokon alapulnak.
Ugyancsak nagyobb építkezéseknél a fejlesztőnek az építkezés (illetve annak egyes szakaszainak) megkezdése előtt előre rendelkezésre kell bocsátani (át kell adni) a vállalkozói díjat egy úgy nevezett fedezetkezelő részére. A fedezetkezelő pedig a teljesítések leigazolása esetén fizeti ki a fejlesztőtől előre átvett összegekből a vállalkozókat.

Így az elszámolás rendszerébe olyan elemek épülnek be, amelyek biztosítják, hogy a vállalkozók és az alvállalkozók az elvégzett munka után hozzájussanak a díjukhoz.

Más kérdés, hogy a megrendelők oldalán a garanciális elemek beépülése várhatón drágítja a projekteket, hiszen fedezetkezelő alkalmazása esetén a fejlesztőknek a vállalkozónak járó díjat "előre" át kell utalniuk; a már átutalt összegekből pedig esetleges hibás vagy késedelmes vállalkozói teljesítés miatt díjlevonás már nem érvényesíthető, ezek legfeljebb utólag követelhetők a vállalkozóktól.
Ha eddig tehát az alvállalkozók "futottak" a követeléseik behajtása után, akkor most várhatóan a fejlesztők kerülnek ilyen helyzetbe, ami rájuk nézve kifejezetten előnytelen.

- Milyen időponttól kell alkalmazni az új jogszabályokat?

Az építési szerződés tartalmára vonatkozó szabályok október 1-től hatályosak. A szabályozás másik része januártól, míg a fedezetkezelőre vonatkozó rendelkezések 2010. áprilisától alkalmazandóak.


( Forrás: Munkatársunktól )

HozzászólásNyomtatásra alkalmas változatKüldje el a cikket ismerősének!A Tőzsdefórum mobiltelefonon is olvasható!


OK

2010. szeptember 3. Péntek
14:40: Paksi ingatlanpiaci körkép: az atomvárosra nem hat a válság

2010. szeptember 2. Csütörtök
16:54: Emelkedtek a lakáseladások és megrendelések
11:30: Elindította első ingatlanalapját az Indotek-Invesments

2010. augusztus 31. Kedd
16:25: Piaci elemzés alapján az MTV piaci áron bérli a gyártóbázisát
15:34: Emelkedtek az amerikai lakásárak júniusban és a második negyedévben is

2010. augusztus 30. Hétfő
14:38: Ázsia vezeti az irodapiaci fellendülést, de Európa is zárkózik
10:59: A jó lakás ismérvei (Otthon Centrum)

2010. augusztus 27. Péntek
14:56: Hírhedt Józsefváros: a vonzóbb részeken jó áron lehet lakást vásárolni

2010. augusztus 26. Csütörtök
10:30: Őrségi körkép: 100 nm-es ház 7 hektáros mezővel 12 millióért
08:15: Padlón a szobaárak: a Danubius-vezér jövőre már javulást vár

2010. augusztus 25. Szerda
14:50: Miért lett státusszimbólum Vecsésen lakni?

11:00: Mai várható: stagnálhatnak az amerikai újlakás-értékesítések
08:45: Csak az első osztályú ingatlanoknak van esélyük a régióban



 
lakásépítések grafikon
aktuális: 36,075 (2008), min: 19,287 (1999), max: 43,913 (2004)
 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.